Őszre kész Széles energiacellája

A korábbi csepegtetések után szerda reggel jóval több információval állt elő Széles Gábor a titokzatos találmányáról, amivel nemcsak Orbán Viktor kormányát kívánja rögzíteni a kétharmadában, de az országot is a világgazdaság motorjává tenni. A Facebookon Széles elárulta, hogy "energia celláról" van szó, amivel egyszerre lehet nagy sorozatú gyártást végezni, és közben tömegével teremteni a munkahelyeket. Széles azt is elárulta, hogy már nem a prototípus előállításán dolgoznak, az azonban még titok, hogy hány darab létezik már e találmányból, és merre találhatóak. Ami most fontos, hogy a 150 kilós egységek kereskedésével ne vívják majd ki az energiaszolgáltatók haragját.

Áttörés az európai kvízjátékiparban!444!!

Játékos módszerekkel igyekszik növelni saját népszerűségét az Európai Parlament. Az Euroscola-játék a tájékoztató közlemény szerint egy kvíz. Ráadásul nem is akármilyen, hanem egyenesen "tudásalapú kvízjáték", szemben azokkal a kvízjátékokkal, amiket ismeretek nélkül is játszhatnánk. Ha valakit nem rettent meg, hogy a kvíz kitöltéséhez tudnia is kell valamit, hat nap múlva itt kipróbálhatja magát.

Nincs kegyelem (de legalább is kevés)

Nyilvános a kegyelmi kérvények összesített listája. Azt továbbra sem tudni, név szerint ki kértek és kaptak kegyelmet a köztársasági elnöktől, de KIM azt elárulta, hogy idén március végéig hány kérelmező volt, hány esetben gyakorolt kegyelmet Áder János. Ezek szerint 2012-ben 548 kegyelmi kérvényből 8 darabot bíráltak el kedvezően, ez 1.44%, míg idén március végéig 221 kérvényből 5 kegyelem született, ami 2.21 százalékos arány. További részletek itt.

Felfújt hecckampány antiszemita megmozdulásnak nevezni a tavaszköszöntő motorozást

- mondta el Jeszenszky Sándor, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesületének vezetője és a XI. kerületi Jobbik elnöke a Heti Válasznak. A naiv motoros egyben bocsánatot is kért, ha ötletükkel esetleg megbántottak volna valakit, ugyanakkor szerinte a médiakampányt gerjesztőknek viszont őket kéne megkövetniük. A holokauszt áldozatainak emlékére szervezett sétával egy napra szervezett Adj gázt! elnevezésű motoros felvonulást hétfőn tiltotta be Orbán Viktor a parlamentben. Jeszenszky elismerte, hogy valóban lehetnek ugyan áthallások a névválasztásban, de nem volt semmi ártó szándékuk ezzel. És mivel ők egy jogkövető társaság, tudomásul vették a tiltást.

 

 

 

A dezertált elnöki repülőgépért induló pilótanő is dezertált

Az eritreai hadsereg két pilótája az elnöki különgéppel  tavaly októberben dezertált Szaúd-Arábiába. Az elnöki gép azóta a szaúdi repülőtéren várakozott, a kelet-afrikai diktatúrában most döntöttek úgy, hogy egy pilótanőt küldenek érte. Azonban két kollégájához hasonlóan Rahwa Gebrekristos is politikai menedékjogot kért, jelenleg őrizetben tartják Szaúd-Arábiában. Az eritreai ellenzék attól tart, hogy a kormány titkos tárgyalásokon próbálja elérni, hogy kiadják hazájának a pilótanőt. Az eritreai törvények értelmében otthon halálbüntetés várna rá. A sztorit a Dél-Szudánban állomásozó markoferko szúrta ki a Sudan Tribuneben.

Brixtonban ünnepelték Thatcher halálát

Az 1981-es felkelés helyszínén kisebb tömeg ünnepelte hétfő délután Margaret Thatcher halálát. A tüntetők felmásztak a Ritzy mozi falára, és a filmeket ajánló betűket átrendezve üzentek is, bár Thatcher nevét nem sikerült helyesen leírniuk.

A rendőrök senkit nem vettek őrizetbe, a tömeg reggelre feloszlott. Kisebb ünneplés Glasgowban is volt, a nagy gyászünnep várhatóan hétvégén lesz Londonban, a Trafalgar téren.

Margaret Thatchert  a jövő héten temetik el a londoni Szent Pál-székesegyházban.

 

Halálos fenyegetést kapott, mert bírálta az alaptörvényt

Újabb vendégposzttal jelentkezett a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman blogjában a magyar alaptörvény és a negyedik módosítás legnevesebb külföldi bírálója, a Princeton Egyetemen oktató Kim Lane Scheppele. A magyar jogrendszert kívülről-belölről ismerő – a magyar jogot évtizedek óta tanulmányozó és a magyar bíróságokon is dolgozó – jogásznő ebben arról is beszámol, hogy amióta nyilvánosan bírálja a magyar alkotmányozást, már halálos fenyegetéseket is kap. „Annyira, hogy a legutóbbi budapesti látogatásaimon már testőrökre is szükségem volt” – írta.

De nem ez a lényeg. Legújabb cikkében „a magyar kormány PR-offenzívájára” reagálva megszállott alapossággal szedi darabokra a kritikájára érkezett fideszes reakciókat. Például Gulyás Gergelyét, aki arról írt neki, hogy az alkotmányozás egyeztetett és nyilt folyamat volt. Ez Scheppele szerint részben igaz, de inkább félrevezető, hiszen az alaptörvényt előkészítő bizottságban készült alkotmánytervezetet gyakorlatilag kidobták, és helyette egy titokban – a legenda szerint Szájer József ipadjén – készült tervezetet fogadtak végül el. De beszól a nemzeti konzultációra is, aminek az eredményeit meg sem várták az alaptörvény elfogadásával.

Hamisnak tartja a kétharmados felhatalmazásról szóló érvet is, mivel a Fidesz 2010-es kampányában szó sem volt új alkotmányról. És részletesen számba veszi azokat az alkotmánybírósági ítéleteket, melyeket az alaptörvény negyedik módosítása konkrétan semmibe vesz.

A Tekintetes Úr visszatér

Rendet kéne tenni
végre a világba'
A haladó eszméket
gyomrom már kihányja - kiabálja újra hamarosan Pozsonyi Ádám, ráadásul végre nem a  Magyar Hírlap véleményrovatában, hanem élőben, a visszatérő Tekintetes Úr koncertjén. A reakció.info interjújából kiderül, hogy Pozsonyi az Opus Null zenekar lelkével, Timurral állt össze, de "nagyon az elején vannak még, bármi lehetséges". Pozsonyi azt is elmondta, nincs kedve már próbatermekbe járni, így csak addig tart majd a reunion, amíg jól érzik magukat. Kertész Imre egyelőre nem reagált a hírre.

40 éves Sugar Meliton

Legalábbis saját Facebook profilja alapján. A kilencvenes évek budapesti éjszakájának megkerülhetetlen költő-kéregető főmágusa estéről estére járta a szórakozóhelyeket, és próbálta eladni festményeit, verseit, paranoid vízióit, de volt, amikor csak szimplán pénzt vagy cigit kért. 2000 után egy rendőrségi incidens miatt  Berlinbe költözött, de nemrég ismét Magyarországon tűnt fel, ráadásul épp egy alkotmánymódosítás elleni tüntetésen.

Igenis számít a péniszméret!4!!

péniszméret, térkép

A nagyobb nemi szervű férfiak jobban tetszenek a nőknek, mint a kisebb nemi szervű férfiak, derítették ki az Ottawai Egyetem kutatói, akik 105 ausztrál nőnek mutogattak meztelen férfis képeket. Surprise, surprise: a 105 ausztrál nőnek jobban tetszettek a nagy péniszű férfiak, mint a kis péniszű férfiak.

Meglepő

További meglepő felfedezés: a nőknek jobban tetszenek a keskeny csípőjű, szélles vállú, magas férfiak, mint a potrohos törpék. Mint közismert, a világ önbevalláson alapuló pénisztérképein Magyarország fényes állócsillagként világít, Afrikában mindössze hat, Dél-Amerikában öt ország van vele egy súlycsoportban, ez konkrétan 16,1-17,93 centiméteres péniszhosszt jelent, ami Európában egyedülálló.

A nem önbevalláson, hanem 65 évnyi fáradalmas munkával elvégzett mérésein alapuló statisztikák ugyanakkor azt mutatják, hogy a koreaiaktól eltekintve a nemzetiségnek kevés köze van a nemi szerv méretéhez.

Napi közpénz vs lélegeztetőgép

Újabb izgalmas dokumentumok a kormany.hu-n: 243 millió rendezvényszervezésre; 180 millió külföldi utakra.

A Jetiválasz egy pillanatra sem veszi le minden apró részletre érzékeny szemét a kormányzat költéseiről. A kormany.hu-ra a napokban került ki a VM 2013-as részletes költségvetése illetve a BM idei közbeszerzési terve.

A BM-s dokumentumban az például mindenképpen érdekes, hogy a legnagyobb egységes tétel 243 millió forint (394 lélegeztetőgép) "rendezvényszervezési szolgáltatásokra". Ez azt jelenti, hogy idén uniós, nyílt pályázaton összesen ennyi pénzért rendel rendezvényszervezést a BM, ennél többet - legalább is közbeszerzés keretében - semmire sem költ Pintér minisztériuma.

A VM költségvetési tervében ilyen meglepő tétel nem szerepel. Prémiumot nem kap senki, jubileumi jutalmakra és végkielégítésekre 35 milliót (56 lélegeztetőgép) költenek. Külföldi utakra 180 millió (292 lélegeztetőgép) reprezentációra 64 millió forint (103 lélegeztetőgép) megy el.

Meghalt Cher:(((

Persze nem, de azért tegnap sokan megijedtek. Hétfő reggel meghalt Margaret Thatcher, Nagy-Britannia első női miniszterelnöke, mire a Twittert ellepték a #nowthatchersdead hashtag alatt furó státuszok. Ettől állítólag rengeteg Cher rajongó kapott idegösszeroppanást, ugyanis hiába szánta az üzenetet a volt brit miniszterelnöknek egy weboldal, sokan úgy értették, hogy "Now That Cher is Dead" és elkezdték gyászolni az énekesnőt. Nem, nem most találtuk ki.

Szörnyeteg, a humanitás szikrája nélkül

Margaret Thatcher halála kapcsán megszólalt egyik ősellensége, Morrissey is. A brit dalszerzővel szemben már 1988-ban rendőrségi vizsgálat folyt, mert első szólólemezén a Margaret a guillotine alatt címmel szerepelt egy szám. Most a Daily Beasten jelent meg közleménye, amiben azt írta, hogy Thatcher minden mozdulatát átjárta a negativitás, gyűlölt mindenkit a bányászoktól kezdve az íreken át a szegényekig, és neki köszönhetően nem lesz többet újra nő hatalmon Angliában. Ugyanakkor a dalszerző szerint a brit munkások többsége már el is felejtette, hogy ki volt Thatcher. Pedig egy "szörnyeteg volt, a humanitás egy szikrája nélkül", emlékeztetett a nehezen felejtő Morrissey.

Kálmán Olgát miniszterelnöknek!444!

A baloldali szimpatizánsok tudják, mi hozná lendületbe az ellenzéket.

Az Egyenes Beszéd borsodi rajongóiban ugyanis felmerült, ha Mesterházy Attila és Bajnai Gordon nem jutnak dűlőre egymással, akkor Kálmán Olga lehetne 2014-ben a "demokratikus ellenzéki erők" közös miniszterelnök-jelöltje. A tippet egyébként Nyakó István szocialista képviselő kapta választókerületi körútján, és ő mesélt róla a Jetiválasznak a Parlamentben.

Lapunk teljes mellszélességgel kiáll a kezdeményezés mellett, Kálmán Olga például egészen biztosan feldobná a napirend előtti felszólalásokat, hogy az azonnali kérdések órájáról ne is beszéljünk.

UPDATE:

Ez olyannyira nem vicc, hogy Facebook csoport is van itt.

Kálmán Olgából, ATV műsorvezetőjéből akár miniszterelnök is lehet Forrás:atv.hu

Mikor lesz háború Észak-Koreában?

Ha már ennyire hot topic, ideje észt osztanunk Észak-Koreáról. Észak-Korea egy sztálinista diktatúra és egy feudális királyság sajátos keveréke. Ami most történik, alapvetően észak-koreai belpolitika. A legkisebb Kim alig másfél éve került hatalomra, helyzete még bizonytalan. Április végén pártkongresszus lesz, amin akár még meg is bukhat. Erőt kell demonstrálni. Tehát kardcsörtetés van. Ha Kim túléli, nem lesz háború. Hatalmát stabilizálva már neki is érdeke lesz az enyhülés. Ha viszont bukik, az utódnak már nem lesz elég fenyegetőznie. Akkor háború lesz.

Pályára áll Uj Péter valamije

Sajnos a hazai reklámozók és médiaügynökségeik kezét két dolog vezeti: a nagy tömeg és Simicska Lajos.

Ilyeneket ír a kreativ.hu, miközben azt találgatja, hogy van-e esélyünk a piacon. Uj Péter "valamijéről" is zavarba ejtően sok szó esik. Itt lehet elolvasni.

Ahol részegen már sétálni sem lehet

Nem szaroznak az Alaszkában található Bethel városában, ahol a helyi hatóságok hamarosan betilthatják, hogy bárki részegen az utcára lépjen. Az interneteken terjedő hírek szerint, a 6100 lakosú város tanácsának elege lett belőle, hogy a népek az utcára piszkítanak, és ezt az új szabállyal próbálnák megakadályozni.

Mivel a városban az egész éves átlagos hőmérséklet +3 és -5 fok között ingázik, valamint július és augusztus kivételével minden hónapban esik a hó, elég nehéz elképzelni, miért akarna bárki is kimenni az utcára, akár részegen akár józanul.

Olvasóinknak ezzel a hírrel kívánunk kellemes szórakozást ma estére innen a trópusi szabadság fővárosából, Budapestről.

Amikor a grunge meghalt

19 évvel ezelőtt ezen a napon lőtte fejbe magát Kurt Cobain. Egy nosztalgikus szám helyett pedig inkább azt a jelentet vettük elő, amikor Cobain a 1992-es Reading fesztiválon rá akart játszani az egészségi állapotáról szóló rémhírekre, és egy tolószékben tolatta ki magát a színpadra. A teátrális felvezető után a zenekar történetének egyik legjobb koncertjét adta, ráadásul az utolsót Angliában.

173 lélegeztetőgép árát utazgatja el idén az EMMI!444!!4

A kormany.hu-n mindig akad valami érdekes content. Mostanában került ki például pár minisztérium friss utazási listája, meg 2013-as közbeszerzési terve.

Az EMMI tervéből kiderült például, hogy idén kb. 107 millió forintot költenek majd utazásokra, ez egyébként napi árfolyamon 173 lélegeztetőgép.

Kirakta az első negyedéves listát a VM-is, nagy meglepetések nincsenek, a legextrémebb talán egy Kenyai kiküldetés 4 napra 1.7 millióért. Budai Gyula szorgosan járja a világot, Azerbajdzsántól Jordániáig mindenhol ott van, ahol a magyar mezőgazdaság érdekeit képviselni kell. Összesen 21 millió forint ment el március végéig, ez 34 lélegeztetőgép.

A többi minisztérium egyelőre nem töri magát, de mi erősen figyelünk, és ha kikerülnek a dokumentumok, akkor majd írunk róluk.

Rajzolj te is internettel

 

Minőségi kockahumor: mivel a hazai internetforgalomban még alig-alig bukkant fel az új szabványt jelentő IPv6 protokoll, ezért kisebb erőforrásokkal is lehet már belerajzolni a magyar forgalomtérképbe. Ezt hozta össze napszemuvegbe tumblr szerzője is, aki egy 30 soros kóddal 300 milliárdszor ismételgette a lol szócskát három órán át, ezzel pedig a BME főépületének (mi másnak?) a kontúrját rajzolta bele a forgalmi grafikonba.

Szia, Koya!!!4

A hírek szerint nemsokára bezár az Origo fóruma, szélnek eresztik a felhasználókat, akik most új kikötőt keresnek maguknak a háborgó webóceánon. És hol találhatnának biztonságosabb helyet maguknak, mint a Jetiválasznál? Szeretettel üdvözöljük az első fecskét, Koyát, és további örömteli kommentelést kívánunk!

én az origon fórumoztam, de az bezár
engem meg ki is tiltottak a végin pár troll miatt
én idejöttem, a többike zömmel nethírlapra, amit elég gagyinak tartok
tehát van némi lendület bennem ezen a téren, ami itt csapódik le most

Koya teljes vallomása itt olvasható.

Ennyire fejtük meg az uniót

Az EU pénzügyi tervezési osztálya még korábban csinált egy nagyon szép grafikont arról, hogy a tagországok mennyit vettek ki és fizettek be az unió költségvetésébe. Ebből kiderül, hogy Magyarország folyamatosan a harmadik-negyedik legjobban támogatott ország volt a mostani hétéves költségvetési ciklusban. Ha pedig nem euróban, hanem a bruttó nemzeti összjövedelemben (az ország teljes bevételéhez viszonyítva) nézzük, akkor 2011-ben például elsők voltunk . (Grafikon a hajtás után)



 

A Suspended Coffee után itt a Suspended Állateledel

A hülye nevű, de jó szándékú Suspended Coffee (felfüggesztett kávé) mozgalomban részt vevők vásárolnak maguknak a kocsmában egy kávét, de kétszer-háromszor, vagy tetszés szerint akárhányszor  többet fizetnek, mint amennyibe a sajátjuk kerül. Amikor később bezuhan a helyre valaki, aki kávézna, de nincs rá pénze, csak megkérdi a pultnál, van-e esetleg felfüggesztett kávé, és ha van, ingyen megissza.

A mozgalomhoz egyre többen csatlakoznak Magyarországon is, a Kőleves vendéglőtől a Szoli kocsmáig, de a legforradalmibb közülük nyilván az angyalföldi Dumi Állateledel, ami az új módszerrel igyekszik "segíteni azoknak, akik egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudják megfizetni kedvencük szükségleteit."

View +1 csatlakozók (Suspended Coffee Mo.) in a larger map

Brit szociálpszichológus labdarúgó vitt _banánt_ a zöldségeshez

Megvan a hét rendőrségi sztorija: egy brit szatír rémisztgeti az oroszlányi lakosokat. A lap a helyi rendőrségtől megtudta azt is, hogy tanult emberről van szó, Yorkban végzett, utána 15 éven át ismert labdarúgó volt Manchesterben. 2001-ben azt mondta otthon, hogy elmegy a Hyde parkba futni, azóta nem látták Angliában, felbukkant viszont Spanyolországban, és tavaly Magyarországon is.

A Zsaru magazin hosszasan idézi Tímeát, a zöldségest is: "Bejött, mondott valamit, de nem értettem, mit akar. Aztán a banánra mutatott, és azt mondta: „bánáná”. Mutattam és mondtam is neki, hogy elveheti, de nem nyúlt hozzá. Kijöttem a pult mögül, hogy kiszolgálom, levettem egy pár banánt, és amikor visszafordultam, addigra már kinn volt neki."

(a találat a senkinemtudjahogyhoztakide tumblr érdeme)

Ophelia és David emlékére

Most tavasszal is hull a hó.
Újvárosnál egy hulla, óh!
Megkerült az angol diák,
Megrendülten néz a világ
A vérszomjas vad Dunára.
Figyeljen Ön is magára
Ha idegenként itt tanul
(És nem is mindig józanul)
Mert mint a jó papnál igaz:
Könnyen a holtig tarthat az.

 

Már Orbán Viktor sincs ingyen

Napi Viktor néven mobilalkalmazást dobott piacra a Political Capital.

Közeledik a 2014-es választás, záporoznak a nyilatkozatok, az ígéretek, a kölcsönös csapások. A Napi Viktor alkalmazást azoknak készítettük, akik naprakészek szeretnének lenni Orbán Viktor megszólalásait illetően. A megszólalásokról értesítőt kap a felhasználó a telefonjára, így nem marad le semmiről.

Akinek ez nem ér meg 0.89 eurót, attól tényleg el kellene venni a szavazati jogot. További részletek itt.

napiviktor

Hova helyezné a Jobbik Szanyi Tibort?

Katonai temetőbe. Mindezt legfrissebb közleményükben tudatták, minden óvatoskodás nélkül egyből a címben: "Katonai temetőbe helyezné a szovjet emlékművet és Szanyi Tibort a Jobbik". Az ok: Szanyi április 4. alkalmából megkoszorúzta a Szabadság téri szovjet emlékművet, amit amúgy szintén katonai temetőbe helyeznének, mert annak felirata "provokálja a magyarokat".

Matolcsy Görgy valami szokatlanra készül!!!444

"A változó anyagi feltételek arra kényszerítik, hogy olyan dolgokkal próbálkozzon, amelyeket korábban nem csinált. Sajnos ez együtt jár egy sor kellemetlenséggel is" - írja Papp Gréti asztrológus a csütörtöki Blikk rákoknak szóló horoszkópjában. Nem tudjuk, a jegybankelnök mennyire hisz a horoszkópokban és az asztrológiában, de nem állíthatjuk határozottan, hogy az ezotéria távol állna tőle. Ez azért is rossz, mert Matolcsy György július 18-án született, ezért rá is az előbbi előrejelzés vonatkozik. De mi lehet az, amit a világgazdaság változásairól Papp Gréti tud, mi meg nem?

CNN-méretű szerkesztőségi hadtest

Az Elég Facebook csoport újabb képpel illusztrálja, mi is történik a jetiválasz szerkesztőségében.

bajnaitota

Sőt, most komplett blogposzt is van, amiből egyebek között kiderül:

- a mindenfelé szétspricceltexindexesek Uj Pétert ünneplik

- egy párt, egy portál, lassan nem lesz olyan HaHá-s jogállamkövetelő bohóc, aki mögött ne sorakozna fel egy CNN-méretű szerkesztőségi hadtest

- a csapatot ismerve ne legyenek tévképzeteink: a teljes politikai elit le lesz hülyézve, (...)vérciki ez a bagázs, Szekeres Imre meg főleg, na de ez a Semjén Zsolt, hát ez mindennek a legalja

- Kéztördelve várjuk (...) Tóta W. Árpád mikor igazol vissza a Nagy Csapatba

Nincs miért tagadni: öröm, hogy foglalkoznak velünk.

Tovább a múltba