Az első olvasói levél

Ülök balatonfölvidéki kicsiny házam tornácán, és a csalóka tavasz vet sugarat az arcomra. Csütörtök van, ilyenkor a szokottnál is korábban kelek. Várom a kézbesítőt, aki a csikorgó kertkapuval nyit nekem ajtót a világra. Hozza a hetilapot. Ebben az órában kicsi feleségem is tudja jól, hogy a „csend éke a nőnek” mondást sosem érzem igazabbnak. Nem zavar most sem, csak úgy molyol ott bent valamit.

Én meg olvasom a lapot, és pöffentek pipámmal, a pajkos bárányfelhők bálnányi tükörképei az idelenn bodrozódó füstnek. Nem hagyom, hogy nyál csorogjon végig a száron, ajkam szárazon fogja azt. Éppen csak ujjaimat nedvesítem meg szájam levével, ha lapozni kell. A fényes papír nehezen törik be, ujjbegyeim meg már a tűbe se fűzik csak úgy a cérnát.

És olvasom, hogy bizony van már „jetiválasz” is. Jeti. Ízlelem a szót, mint a lókolbászt ez a bolond vén kontinens. „Bajnai Együtt”, jut eszembe, hm, hm. A 3., a 7., a 11. betű, majd visszafele a 7. megint. Kiszedték a prímeket, a kis rohadékok. Azt hiszik, hogy nem vettem észre? Nyegle fiúcskák, átlátok rajtatok!

Homoki-Szabó Attila

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.